Gratulálok magamnak, sikerült PONT szünet végére lebetegednem. Kibaszott happy vagyok. Kétpercenként fújom az orrom és megvan az a jellegzetes szamárköhögésem is, ami még engem is idegesít, anyámat meg főleg. Köhögök itt a saját kis szobácskámba, az meg átordít a másikból: "Ne köhögjél már!" -.-' Na hagyjonbékén... minhta tudnék tenni ellene bármit is. Ja és a kedvencem: "Örülök, hogy beteg lettél. Én biztos nem veszek neked gyógyszert." Hát köszönöm, nem is kérek belőle. Délután fél 4-kor keltem fel. Azért is bedumált. Mert mikor keljek fel? Mikor este lefeküdtem hajnal fél2-kor (mint úgy általába), de nem tudtam elaludni, mvel levegőt nem kaptam, a fejem meg szétment... úgyhogy elaludtam valamikor 4 és 5 óra között. De azért miért délután 4-kor kelek fel?!... Mindezek után, miközben berakok egy adag mosnivalót, odajön és néz. Majd megszólal: "Amúgy névnapom van, köszi hogy felköszöntesz." Olyan ideget hozott belém, hogy azthittem mondok rá valamit, de nem. Felkelek, beszól. Beteg vagyok, beszól. Köhögök, beszól. De azért azt elvárja, hogy felköszöntsem. Hát jó. Mondtam neki, hogy boldog névnapot és viszlát. Tudtam, hogy névnapja van. Ha nem a beszólogatása lett volna ma hozzám az első szava, akkor még fel is köszöntöttem volna magamtól.
Tegnap képzeljétek el, megcsináltam a francia házimat. Ma meg az angolt kellene. És megtanulni valami angol szöveget. Vagyis úgy nagyjából a felét "megtanulni". És egy kicsit tanulgatni is kéne még a franciácskából a szavakat, főleg az igéket, mert akárhányszor megtanulom valami szentséges módon mindig (MINDIG) elfelejtem az összeset. Ezzel a sok faszsággal csak annyi a baj, hogy beteg vagyok. Élni sincs kedvem, nemhogy a tanuláshoz.

Nem akarok hétfőn iskolába menni. Nem akarok nyelveket tanulni, mert olyan szerencsétlen vagyok mindkettőbe hogy nemlehet kimondani. Nem akarok beteg lenni. Nem akarok bunkó embereket a közelembe. Nem akarom hogy a legjobb barátom is bunkózzon, márpedig egyre gyakrabban csinálja. Nem akarom, hogy a legjobb barátnőm még jobban eltávolondjon tőlem. Nem akarok emlékezni rengeteg dologra, de minden nap eszembe jutnak. Csak legyen már nyár megint, hogy nyugi legyen...

És most, hogy hülyére sajnáltattam magam, mint látjátok, a 'zsömápell'-be bekerült a Nyolcadik dimenzió. Arra kattintva megtekinthetitek az első fejezetet. :) De azért ki teszem ide is. >.<

A Nyolcadik Dimenzió
1. fejezet - A Figyelmeztetés

Még egy éve elkezdtem írni egy kis firkálmányt, melynek címe A Nyolcadik Dimenzió volt. Meg is írtam, egy jó nagy, vastag füzetbe a történet felét. Jó barátnőm, Bettina mindig el is olvasta, ha kész lett egy új fejezet. Majd egyszer csak nyoma veszett a szent füzetnek. Hogy azóta hol eszi a fekete fene? Nem tudni. Nem látta azóta senki. De eszembe jutott újra a nagy sztori, s elhatároztam: újraírom...

A Nyolcadik Dimenzió

A történet 1913-ben veszi kezdetét. Diedra Collins, a 14 éves lány nevelőanyja meghal, Diedra pedig internátusba kerül. A temetésen egy furcsa idegen egy arany zsebórát ajándékoz neki. Az internátus kívülről épp úgy néz ki, mint egy átlagos árvaház, de odabent van, hogy a gonosz megszállja az embereket. Diedrának egyetlen célja van odabent, hogy kijusson és felkutassa a valódi szüleit. Hogy a tervét véghezvigye, maga mellé kell állítania azokat a gyerekeket, akiket még nem szállt meg a gonosz. A legjobbarátai, Adams és Caitlin mindenben segítik. A zsebóra nagy titkot renjteget. A gonosz kiterjeszti hatalmát a földi világra, azaz a Hatodik dimenzióra is. Csak egyvalaki fékezheti meg végleg a dimenziók közti háborút, az, aki maga is uralkodásra született...

Nos, hamarosan feltöltésre kerül az első fejezet, amit tegnap sikeresen befejeztem. :)

Sosem hittem volna, hogy egy olyan sorozatot valaha szeretni fogok ami kórházban játszódik. Mikor barátnőm ajánlotta, azt mondtam: "Nem, nem, soha!" És most ott tartok, hogy ha nem nézem meg a következő részt megőrülök nélküle. :''D

A főszereplő a nagy és hatalmas Dr. Gregory House *-* (Hugh Laurie). A csávó valami eszméletlen. Annyira megfogott az egész stílusa. Ez a mogorva, mindenkit eltaszítok magam mellől mert egy bunkó köcsög vagyok stílus. Ugyanakkor kibaszott vicces. :'D Drogos. Vicodin függő. Ha jó kedve van, az csak azért lehet, mert jóllakott vicodinnal. Csak a nagybetűs különleges esetek érdeklik, az unalmasat el se vállalja. Komolyan magamra ismertem ebben a csávóban :''D
Eleinte csak azért néztem, mert olyan izgisek voltak az esetek. Aztán kezdtek bonyolódni a szálak. A team tagjai közt, no meg persze House meg Cuddy közt. :3 Most pedig itt rágom a körmöm a nyolcadik évad elején, hogy na mi lesz itt most?!

Ebben nagyon profi vagyok...
A legjobb fiúbarátom kb. egy hete szakított a barátnőjével. Persze, utána azt mondta, hogy megkönnyebbült és egy ideig nem akar csajt. Hát engem meg persze hidegen hagy, hogy ő, mikor, kit szed fel. Ugyanis őt körberajongják a csajok.. de ő nem akar barátnőt... Namármost, hajnal 3-kor csak úgy küld nekem egy linket. Valami Zsanett... annyira szép *-* ha fiú lennék még nekem is kéne xd. és azt írja: "új barátnő kiszemelt"... Annyira féltékeny lettem, jó annyira nem, de egy kicsit igen. És fogalmam sincs miért, mert én ÚGY sosem néztem rá. Ő rám igen. Még régen, nyár elején. Csak én visszautasítottam, de barátok lettünk. Akkor most mi a francért kell nekem féltékenynek lenni? Ez borzalmas így. A legjobb barátom, én ezt nem akarom elbaszni azzal, hogy itt a végén még beleszeretek. Tetszeni tetszett mindig is, de úgy annyira nem. Annyira faszagyerek vagyok, hogy legszívesebben pofánverném magamam.
Mindeközben pedig még magam sem tudom, hogy mit érzek egy másik srác iránt. El kellene felejteni, de nem megy. Szeretem még? Nemtudom, de kibaszottul hiányzik. Tudom, hogy igazából őt akarom, de már reménytelen régóta...

Ti, embörök, kik idetévedtek erre a kis blogra, nem hiszem, hogy felismertek, pedig talán ismerős lehetek. Régen úgy emlegettek engem ott, az Üveghegyen túl, hogy Minzy. Ott, az Üveghegyen is túl, valamikor (úgy 2 hónapja) még a korea-fanok.gportal.hu honlapomat szerkesztettem. Most október 12-én lett volna az oldal 5 éves, de az évek alatt már... (most azt kellene mondanom, hogy meguntam, de nem untam meg) szóval, nem tudom hogy fogalmazzak, nem untam meg, csak mégis.
Nem fogok itt bemutatkozó szöveget írni, majd megismertek a kis firkálmányaimból.
Már másodjára kezdek blogolásba, értelmesebbnek tartom, mint a napló írást, bár azt sem vetem meg.