Gratulálok magamnak, sikerült PONT szünet végére lebetegednem. Kibaszott happy vagyok. Kétpercenként fújom az orrom és megvan az a jellegzetes szamárköhögésem is, ami még engem is idegesít, anyámat meg főleg. Köhögök itt a saját kis szobácskámba, az meg átordít a másikból: "Ne köhögjél már!" -.-' Na hagyjonbékén... minhta tudnék tenni ellene bármit is. Ja és a kedvencem: "Örülök, hogy beteg lettél. Én biztos nem veszek neked gyógyszert." Hát köszönöm, nem is kérek belőle. Délután fél 4-kor keltem fel. Azért is bedumált. Mert mikor keljek fel? Mikor este lefeküdtem hajnal fél2-kor (mint úgy általába), de nem tudtam elaludni, mvel levegőt nem kaptam, a fejem meg szétment... úgyhogy elaludtam valamikor 4 és 5 óra között. De azért miért délután 4-kor kelek fel?!... Mindezek után, miközben berakok egy adag mosnivalót, odajön és néz. Majd megszólal: "Amúgy névnapom van, köszi hogy felköszöntesz." Olyan ideget hozott belém, hogy azthittem mondok rá valamit, de nem. Felkelek, beszól. Beteg vagyok, beszól. Köhögök, beszól. De azért azt elvárja, hogy felköszöntsem. Hát jó. Mondtam neki, hogy boldog névnapot és viszlát. Tudtam, hogy névnapja van. Ha nem a beszólogatása lett volna ma hozzám az első szava, akkor még fel is köszöntöttem volna magamtól.
Tegnap képzeljétek el, megcsináltam a francia házimat. Ma meg az angolt kellene. És megtanulni valami angol szöveget. Vagyis úgy nagyjából a felét "megtanulni". És egy kicsit tanulgatni is kéne még a franciácskából a szavakat, főleg az igéket, mert akárhányszor megtanulom valami szentséges módon mindig (MINDIG) elfelejtem az összeset. Ezzel a sok faszsággal csak annyi a baj, hogy beteg vagyok. Élni sincs kedvem, nemhogy a tanuláshoz.

Nem akarok hétfőn iskolába menni. Nem akarok nyelveket tanulni, mert olyan szerencsétlen vagyok mindkettőbe hogy nemlehet kimondani. Nem akarok beteg lenni. Nem akarok bunkó embereket a közelembe. Nem akarom hogy a legjobb barátom is bunkózzon, márpedig egyre gyakrabban csinálja. Nem akarom, hogy a legjobb barátnőm még jobban eltávolondjon tőlem. Nem akarok emlékezni rengeteg dologra, de minden nap eszembe jutnak. Csak legyen már nyár megint, hogy nyugi legyen...

És most, hogy hülyére sajnáltattam magam, mint látjátok, a 'zsömápell'-be bekerült a Nyolcadik dimenzió. Arra kattintva megtekinthetitek az első fejezetet. :) De azért ki teszem ide is. >.<

A Nyolcadik Dimenzió
1. fejezet - A Figyelmeztetés